Létrehozva: 2020.03.23.

A fehér emberek meséjének tartják a migránsok a koronavírust

Lassan egy hete annak, hogy általános karantént hirdettek Franciaországban. A párizsi rendőrök arra panaszkodnak, hogy túlterheltek, mivel a főként migránsok lakta külvárosi no-go zónákban nem hajlandóak betartani a kijárási tilalmat.

A francia sajtóban megjelent hírek szerint nincsen könnyű dolguk azoknak az egyenruhásoknak, akik a Párizs külvárosának számító Saint-Denis-ben próbálják meg betartatni az általános kijárási tilalmat. A főként bevándorlók által lakott városrészben ugyanis a lakók jelentős része nem hajlandó végrehajtani a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedéseket. Egy helyi gyógyszertár biztonsági őre arról beszélt a Le Temps nevű lapnak, hogy a lakosok nem gondolják úgy, hogy a koronavírus veszélyt jelentene rájuk.

Képünk illusztráció
Fotó: CHRISTOPHE ARCHAMBAULT / AFP

Sokak szerint ez csak a fehér emberek meséje azért, hogy eltávolítsák őket az utcákról

– tette hozzá a biztonsági őr. Saint-Denis-ben egyébként sok fiatal bandákba verődve tölti a mindennapjait továbbra is.

 

Az utcán gyülekeznek, és egész nap egymást szórakoztatják. Van, amelyik hord maszkot, de sokan még erre sem veszik a fáradságot

– nyilatkozta egy aggódó lakos. Az egyenruhások is úgy látják, hogy lehetetlenség errefelé betartatni a szigorú szabályozásokat.

A 135 eurós büntetéseknek semmi értelmük, a legtöbben ki sem tudják fizetni, és a bírság ellenére, már pár óra múlva ismét az utcán kapjuk el őket. Hiába mondjuk nekik, hogy az otthon maradással megfékezhetjük a vírus terjedését

– háborgott az egyik rendőr. Elképesztő, de egy pár nappal ezelőtti statisztika azt mutatta, hogy a Franciaországban kiszabott összes büntetés tíz százalékát Saint-Denis-ben osztották ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét