Létrehozva: 2021.01.29.

A férfiasságra is hatással van a Covid

Most aztán foghatják a fejüket a férfiak! Egy friss tanulmány szerint a koronavírus a nemzőképességre is erősen hatással van.

Egy német egyetemen végzett tanulmány szerint a vírus spermasejt-pusztulást és gyulladást okozhat. A vizsgálatok során 84 koronavírusos férfit vettek alapul, akiknél azt tapasztalták, hogy a spermiumok alakja 400 százalékban megváltozott a betegség alatt, majd részben utána is.

„Az, hogy képesek voltak kimutatni ezt, 10 naponta megismételve a teszteket 60 napon át, még nem annyira nagy eredmény. Mivel a sperma megújulása 3 hónapot vesz igénybe, véleményem szerint túl hamar fejezték be a vizsgálatot, még 30 napig érdemes lett volna megfigyelni az alanyokat” – mondta a The Sunnak Sheffieldi Egyetem professzora, Allan Payec professzor. Úgy véli, hasznosabb lett volna megnézni, hogy a 90. napon mekkora a különbség a koronavíruson átesett és az azon nem átesett férfiak spermái között. „A fertőzés alatt, és az azt követő időszakban átmenetileg alacsonyabb spermaminőséggel és csökkent termékenységgel jár a betegség„ – emelte ki Behzad Hajizadeh Maleki vezető kutató, hozzátéve, hogy ezek a hatások az idő múlásával javulnak, mértéke a betegség lefolyásával áll összefüggésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkolta a nézőket, amikor lezuhant egy motoros Győrben, a cirkuszi halálgömbben - fotó

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Szűz ma igazi nyertes lehet

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt