Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.04.

„A fiam tudja, hogy szeretem” – agyonlőtte fogyatékkal élő kisfiát az anyja

A gyilkosság után a nő megpróbált magával is végezni.

Emberölés miatt ítélték el azt a Tashina Aleine Jordan nevű 30 éves nőt, aki bevallotta a bíróságon, hogy agyonlőtte súlyosan fogyatékos kisfiát.

A hétéves Mason szívbetegséggel született, amelyet orvosai nem vettek észre időben, ezért a kisfiú többször agyvérzést szenvedett, majd kómába esett. Ébredését követően a hétéves kisfiú súlyos állapotba került: agyi bénulásban, vízfejűségben szenvedett, emiatt kerekesszékbe került, képtelen volt beszélni, táplálkozni és folyamatos ellátásra szorult – írja a Bors.

A kis Mason betegségét követően Jordant elhagyta férje, helyette a nő édesanyja segédkezett a hétéves fiú ellátásában. Információk szerint a tragédia akkor történt, amikor a nagyi elment dolgozni. Hazaérve lányát eszméletlenül, unokáját pedig holtan találta.

A rendőrségi jelentések alapján Jordan olyan súlyos mentális állapotba került, hogy fegyverhez nyúlt, és egyenesen homlokon lőtte kisfiát, majd önmagával is megpróbált végezni. Miután a fegyver sehogy sem sült el, a nő több mint kétszáz darab pirulával próbálta megölni magát. Nem sikerült.

„A fiam tudja, hogy szeretem. Remélem, így majd sikerül”– ezt a búcsúüzenetet hagyta maga után Jordan.

Orvosi vizsgálat állapította meg, hogy a nő mentálisan instabil volt a gyilkosság idején, ezért ítélete alapján húsz év vár rá az állami kórházban, tíz pedig a börtönben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány