Létrehozva: 2018.04.07.

A finneknek elegük lett! Az idén kétszer több migránst küldenek haza

A finn "civilek" persze tiltakoznak ez ellen. Új hír, hogy rajtuk kívül azokat az észt és orosz vendégmunkásokat is visszatoloncolják, akik valamilyen bûncselekményt követtek e Finnországban.

Az idén kétszer annyi migránst küldenek haza repülővel, mint tavaly – közölte a finn Yle. Ilyenkor mindig rendőrök tartják fenn a biztonságot a fedélzeten, akik elkísérik őket a célállomásig. Erre a célra az idén több pénzt kapott a rendőrség a kormánytól. Jelenleg egy 30 fős szolgálatnak csak ez a feladata.

Február végéig 486 főt küldtek vissza Finnországból a szülőföldjére, az idei tervben 3000 migráns szerepel. Seppo Kolehmainen nemzeti rendőrbiztos szerint egyre több és több migránst küldenek el Finnországból. Jelenleg 1700-an “állnak sorban” – mondta.
A deportálások rendben mennek, azoknak csak körülbelül két százaléka okoz problémákat - mondta a lapnak Liisa Lintuluoto, a Helsinki rendőrség nyomozati vezérigazgatója.

A ki tudja, ki által pénzelt civil szervezetek persze Finnországban is tüntettek a menedékkérők kényszerített hazatelepülése ellen. Számtalan demonstráció zajlott a Helsinki repülőtérnél és másutt is.

Újdonság, hogy a menekültek mellett most Finnországból mindazokat az észt és orosz vendégmunkásokat is visszaküldik, akik valamilyen bűncselekményt követtek el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért