Létrehozva: 2017.06.03.

A fokhagyma hozta meg az átütő sikert Írországban

Nem mindennapi dolgot vett a fejébe egy Írországban élõ magyar pár! Nóra és Zoltán két éve úgy döntött, megszerettetik a magyar lángost az ír néppel. Pedig arrafelé nagyon nehezen próbálnak ki új dolgokat.

Gerber Zoltán és Nalesnyik Nóra Írországban ismerkedett meg egymással néhány éve. Első látásra egymásba szerettek, majd nem sokkal később azon kezdtek gondolkodni, milyen vállalkozásba kezdjenek. Eredetileg kávézót nyitottak volna, de erre nem volt elég pénzük.

- Írországban a vendéglátás borzasztó nagy befektetéssel jár, ezért inkább a lángossütés mellett döntöttünk – mesélte Zoltán lapunknak.

Mint mondta, mindketten hiányolták a lángost Írországból. Zoltán korábban Németországban élt, ahol már volt alkalma belekóstolni ebbe az életbe az ország legjobb és legelső lángososánál.

"Tőle tanultam a trükköket, így tudtuk, mi vár ránk. Megvolt a kellő tudás, nem nagyon ért minket meglepetés a saját sütödénkben" – folytatta.

A próbanapot 2015. szeptemberében a házuk előtt tartották meg mintegy 200 vendéggel. Ekkor még csak egy lángossütő kocsijuk volt, amit a vendégek Tigrisnek neveztek el. Nem sokkal később létrehozták sütödéjüket is, ami a Nora’s Langos nevet kapta.

Az íreket azonban nem volt könnyű meghódítani. Zoltánék szerint végtelenül kedvesek, barátságosak, ám „gasztronómiai ízlésük sajnos kissé fapados”. Nagyon nehezen próbálnak ki új dolgokat. A sikert végül a fokhagyma hozta meg, amit az írek nagyon szeretnek. Amikor megkóstolták a magyarok lángosát, azonnal megkedvelték! Annyira szeretik a hungarikumot, hogy a bátor vállalkozók két helyen is alig győzik őket ellátni.

Egy lángosozót a Howth-i piacon, Írország egyik legelitebb vásárhelyén működtetnek, de van büfékocsijuk is, amivel fesztiválokat látogatnak. További terjeszkedést is terveznek, de ez attól függ, hogy találnak-e dolgos, megbízható embereket. Zoltánék tehát vállalkozásuknak, és tüneményes kislányuknak, Amirának élnek, aki 10 hónapos kora óta fokhagymafüggő. Ilyen gasztronómiai körülmények között nem is csoda!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő