Létrehozva: 2016.09.09.

A Föld legpechesebb embere: 6 meteorit találta el a házát 2 év alatt

Amikor az elsõ egy-két meteorit beköszönt a tetõn át, a férfi még csak elképesztõ véletlennek gondolta a dolgot. Az ötödik után már gyanakodott, a hatodiknál már meg volt gyõzõdve arról, hogy valaki kipécézte magának odaföntrõl...

Annak az esélye, hogy egy meteorit pont valakinek a házába csapódjon, elenyészően kicsi. Természetesen évente egy-két alkalommal megesik, mint ahogyan idén is történt már két hasonló eset.

Hogy kétszer ugyanoda zuhanjon a világűrből érkező kődarab, annak még kisebb az esélye. Az ötvenéves, boszniai Radivoje Lajic azonban megtapasztalta, hogy milyen, amikor két éven belül többször kell a tetőt javíttatnia, mert a meteoritok bombázzák a házát.

A boszniai Gornji Lajicban élő férfi először csak véletlennek gondolta, hogy 2007-ben pont az ő házába csapódott egy kisebb meteorit. Olvasott már ő is hasonlóról, áldott a szerencséjét, hogy éppen nem volt otthon. A barátai még ugratták is, hogy milyen mázlista. Mondogatták is neki, hogy kétszer nem üt ugyanoda a ménkű...

Ez már biztosan nem véletlen

Ez azonban nem jött be. Két év alatt ugyanis öt alkalommal kapták telibe az űrből érkező meteoritok a házát. Szerencsére mindegyik kisebb volt, mint egy emberi ököl, de ha valamelyik eltalálja, az végzetes lett volna. A kár így is súlyos összegeket húzott ki a zsebéből...

Már a biztosítók sem akartak szóba állni a férfival, mondván, vonzza a bajt. Ha ötször betaláltak a meteoriktok, lesz még itt bőven...

Ez a jóslat beigazolódott. A múlt hónapban ismét kapott egy csomagot a tetőn át.

Bevizsgáltatta a kődarabot

Lajicot többen azzal vádolták, hogy hazudik, de a férfi előrelátó volt és átadta a legfrissebb kődarabot a Belgrádi Egyetem tudósainak, hogy megvizsgálják. Õk pedig igazolták a férfi szavait, a kőzet nem a földről származott.

A dolog érdekessége, hogy az összes eset esős időben történt. Így a férfi már előre retteg, amikor beborul az ég.

„Amikor esik az eső, nem tudok aludni. Rettegve várom a következő becsapódást!”

Haragszanak rá a földönkívüliek

Szentül meg van győződve arról, hogy a földönkívüliek szórakoznak vele. Mint amikor a rosszcsont gyerekek kövekkel dobálják meg valakinek az ablakát, majd elfutnak...

„Biztos vagyok benne, hogy a földönkívüliek vettek célba! Nem tudom, hogy mit vétettem, ami felbosszantotta őket... de nincs erre más magyarázat.”

„Annak az esélye, hogy hatszor ugyanoda csapódjon be meteorit, annyira kicsi az esélye, hogy szinte a lehetetlennel határos!”

Lajic nem várja meg, amíg a következő űrbéli látogató is megérkezik, védelmi intézkedés gyanánt acélgerendákkal erősítette meg a háza tetőszerkezetét, amit az egyik korábbi űrkőzet eladásából finanszírozott. Ezt egy holland egyetem vette meg tőle.

Forrás: Disclose.tv

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre