Létrehozva: 2020.02.28.

A földig romboltak egy házat, mire rájöttek, rossz címre mentek

A tulajdonost azzal hívták fel a szomszédok, hogy már nincs mit felújítani a házán.

A múlt héten egy építőipari céget azzal bíztak meg Dallasban, hogy bontsanak le egy házat. A 97 éves, történelmi környéken álló ingatlant Jeremy Wenninger örökölte meg barátjától pár éve, mikor utóbbi meghalt – írja a CNN.

Wenninger Los Angelesben él, de a szomszédokkal tartja a kapcsolatot, éppen a ház felújítását tervezte, aztán azzal hívták, nincs már mit renoválni.

Mint kiderült, nem ennek a háznak a lebontásával volt megbízva a cég, hanem ugyanabban az utcában egy másikéval.

A vállalat vezetője közleményben kért elnézést. Azt írta, hogy 35 éve foglalkoznak bontással, több ezren vannak már túl, de még egyszer sem fordult elő hasonló. Bobby Lindamood szerint több minden vezetett a hibához. Egyfelől nem volt házszámtábla az ingatlanon, és a járdán jelzett címet se tudták elolvasni a heves esőzés és a törmelék miatt. Lindamood azt is mondta, hogy az otthon elhagyatottnak tűnt. A ház „megjelenésében és állapotában is hasonló”, mint azok a házak, amiket már lebontottak ugyanebben az utcában.

Hogy mi lesz ezek után a megoldás, még nem tudni, gondolkoznak rajta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya