Létrehozva: 2019.08.06.

A fürdő öltözőjében akarták orális szexre kényszeríteni a 13 éves lányt

A feltételezett elkövetõ még szinte maga is gyermek, mégis nemi erõszak kísérlete miatt került elõzetes letartóztatásba. Az ügyészség szerint a fiú elõbb orális szexre akarta kényszeríteni ismerõsét, majd megütötte és halálosan megfenyegette, nehogy beszélni merjen róla.

24 óra sem telt el a bajor belügyminiszter nagy vihart kavart interjúja óta, máris egy újabb migránstámadás borzolja a német közvélemény idegeit. Mint ismert, Joachim Herrmann úgy fogalmazott,  nyíltan ki kell mondani, hogy a más kultúrából érkezett migránsok előbb nyúlnak az erőszakhoz, mint a nyugati társadalomban élők. Nos, most újabb felfoghatatlan esetre derült fény.

Egy 14 éves iraki bevándorló a müncheni Westbad nevű fürdőben találkozott egy régi lányismerősével, akit bezárt az egyik öltözőkabinba, majd arra akarta kényszeríteni, hogy orálisan kényeztesse. A 13 éves Sabrina K. fürdőruháját a támadó le is tépte, majd meg is fogdosta. A kiskorú áldozat védekezni próbált, majd elsírta magát. A fiú ekkor elengedte a szorításból, de megütötte, és halálosan megfenyegette, hogy ha beszélni mer, akkor megöli.

A gyanúsítottnak már meggyűlt a baja a hatóságokkal

A 14 éves Hilal S. 2010-ben érkezett a családjával Németországba. A rendőrségi akták szerint nem ez az első eset, hogy eljárás indul ellene. Rongálás és lopás miatt meggyűlt már a baja a rend őreivel. A gyanúsított 21 éves fivére megszólalt a Bild című német napilapban, és azzal próbálja védeni  öccsét, hogy beteg.

Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban (ADHD) szenved. Ha nem veszi be reggel kilenckor a gyógyszerét, akkor az, az egész napjára hatással lesz, ő maga pedig könnyen agresszívvá válik. 

A testvér azt is elárulta, hogy Hilal pár napon belül külföldi nevelőszülőköz került volna. Az ifjúságvédelmi hivatal döntésébe a nyolc gyermeket nevelő iraki szülők is beleegyeztek.

Minden jel a bűnösségére utal

Az ügyben eljáró müncheni bíró szavahihetőnek tekintette a 13 éves áldozatot, ezért el is rendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Az esetre végül úgy derült fény, hogy az egyik úszómester felfigyelt a keservesen síró diáklányra, aki nagy nehezen el merte mesélni, hogy mi is történt vele. Az úszómester riasztotta a rendőröket, akik a feltételezett elkövető szüleinek lakásában tudták őrizetbe venni az iraki migránst.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért