Létrehozva: 2020.02.14.

A fürdőkádban mobilozott a 15 éves lány, amikor szörnyű dolog történt

A 15 éves lányra a szülei törték rá az ajtót, de az életét nem lehetett megmenteni.

Meghalt egy 15 éves lány a franciaországi Marseille városában, miután töltőn lévő mobiltelefonja beleesett a vízbe, miközben a kádban fürdött – jelentette a helyi sajtó. A beszámolókban csak Tiffenn néven említett kislányt hiába szállították gyorsan kórházba, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A francia sajtóban megjelent információk szerint áramütés okozta szívleállás miatt halt meg.

Fotó: Pixabay

Apja a BFM TV francia hírtelevíziónak elmondta, hogy három gyermeke van, és folyamatos küzdelem arra rávenni őket, hogy ne vigyék be mobiltelefonjukat magukkal a fürdőszobába. Azt is elmesélte, hogy úgy kellett rátörniük az ajtót a lányra, miután nem válaszolt hívásaikra.

Tiffenn a kádban feküdt, a telefonja pedig a vízben volt, és láttuk, hogy a töltő be van dugva. Nem tudtuk újraéleszteni.

A helyi hatóságok nyomozást indítottak a lány halálával kapcsolatban, miközben az apuka a töltőgyártókat hibáztatja gyermeke halála miatt. A férfi szerint a mobiltöltőket olyan biztosítékkal kellene ellátni, ami lekapcsolja a szerkezetet, ha az vizet ér, hogy több ilyen tragédia nem történhessen meg.

Az apa egyben kikelt az olcsó, utángyártott mobiltöltőket forgalmazó cégek ellen, akik nem megfelelően biztonságos készülékeket gyártanak. Mint elmondta, egy 15-20 eurós töltő túl sok pénz egy kamasznak, akik inkább a 4-5 eurós töltőket veszik meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A Burger King tovább terjeszkedik Magyarországon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?