Létrehozva: 2020.02.03.

A görögök drasztikus módszerrel állítanák meg a migránsokat

A víz felszínére kifeszített akadályokat alapvetően a környezeti baleseteknél szokták bevetni, például az olajfoltok terjedését fékezik meg vele. A görög kormány most új szerepkört szán az akadályoknak, a migránsáradatot állítanák meg vele.

Tavaly az európai uniós országok közül Görögországba érkezett a legtöbb migráns. Az Égei-tengeren fekvő görög szigeteken 40 ezer bevándorló él a túlzsúfolt táborokban, mindezt úgy, hogy mindössze 6200 kialakított férőhely van. Több segélyszervezet is jelezte az elmúlt hónapokban, hogy a táborokban humanitárius katasztrófa fenyeget. A szigeteken élők pedig már tömeges demonstrációkat is szerveztek. A tüntetések jelmondata úgy hangzott:

Vissza akarjuk kapni a régi életünket!

A migránsok túlnyomó többsége Törökország felől, hajókkal próbálja meg elérni a görög partokat. A kormány ezért is döntött úgy, hogy egy – a víz felszínén – 2,7 kilométer hosszan kifeszített akadállyal parancsol megálljt a tömeges migrációnak. A projekt várhatóan félmillió euróval terheli majd meg a görög költségvetést. Az athéni kabinet jövő szerdáig adott határidőt a helyi vállalatoknak arra, hogy benyújtsák ajánlataikat a nyilvános pályáztatás keretében. A nyertes cégnek három hónapja lesz arra, hogy leszállítsa a bármikor bevethető vízi akadályt.

Képünk illusztráció
Fotó: PASCAL POCHARD-CASABIANCA / AFP

A görögök arra számítanak, hogy a tavasz beköszöntével az eddigieknél is nagyobb tömegben indulhatnak meg az illegális bevándorlók Európa, de elsősorban Görögország felé. A katasztrófa elkerülése érdekében a hatóságok 1200 új határőrt állítanak szolgálatba az elkövetkezendő hónapokban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút