Létrehozva: 2020.08.23.

Vízbe ugrott a 11 éves hős fiú, hogy megmentsen egy csecsemőt

A szülők nem vették észre, hogy beleesett a vízbe a csecsemő. A kisfiú nem habozott kimenteni a vízből.

A 11 éves hős iskolás fiú a mólóról ugrott be a vízbe, miután meglátta, hogy egy csecsemő úszik a vízen 30 méterre a parttól.

Eli Harrison nem habozott a vízbe ugrani, ezt látva figyeltek fel mások is a drámai eseményekre.

„Egy nap a tengerpartra mentünk sétálgatni, amikor egyszerre mindhárman felfigyeltünk a tengerben sodródó babára. Eli azonnal futásnak indult. Olyan gyorsan cselekedett, hogy édesapjának, még a táskáját sem volt ideje levenni” – árulta el a hős fiú édesanyja, Kayleight a Daily Mail oldalának.

Eli leugrott a mólóról, majd ezután fordultak utánuk a kis halászcsónakokkal, hogy megmentsék a gyerekeket.

„Amikor a fiam partra úszott, ott volt a hasához szorítva a kisbaba. A csecsemő rossz állapotban volt, a száján folyt ki a víz” -tette hozzá Kayleigh.

A kisgyermek egy horgász hálóról pottyanhatott bele a vízbe, ráadásul úgy, hogy szülei először nem is vették észre. Azonban a hős iskolás fiú gyors segítségének és közbeavatkozásának köszönhetően, maradandó károsodás nélkül felépülhetett.

Önzetlen cselekedetéért Elinek 10 font jutalmat (kb. 4000 forint) adott a csecsemő édesanyja.

A tízéves iskolás egyébként nagyon jó úszó, nem fél a víztől, és még díjat is nyert versenyen.

„Még más gyerekek az ő korában csak medencében úszkálnak, Eli elmondhatja, hogy megküzdött a hullámokkal” - árulta el az édesanya, aki azt is hozzátette kisfia a jövőben szeretne vízimentőként önkénteskedni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét