Létrehozva: 2019.11.01.

A királyi család lefejezéséről írt egy muszlim férfi a Facebookon

A dán rendőrség letartóztatott Koppenhágában egy 33 éves muszlim migránst, aki azzal fenyegetőzött a közösségi oldalakon, hogy a királyi család több tagját is megöli.

A férfi felesége riasztotta a rendőrséget, miután meglátta, hogy a férje azzal fenyegetőzik, hogy lefejezi a svéd király és a dán királynőt. A dán hatóságok szerint a muszlim férfi radikális nézeteket vall, és azért szakadt el nála a cérna, mert szerinte túl lassú a bürokrácia a skandináv országokban.

„Ez az utolsó figyelmeztetés, ha nem kapok sürgősen választ a rendőrségtől vagy a határvédelmi hatóságoktól, akkor Isten akaratával mindkét állam királyának és királynőjének elválasztom a testét a fejétől”

– írta a Facebookon a mentális problémákkal küzdő migráns. A feleség beszámolója szerint a férje állapota romlott a közel múltban, amit annak tud be, hogy a férfi gyakran járt olyan környékekre, amelyek közismerten a hasist szívók melegágya. Az őrizetbe vett radikális migráns neje akkor ijedt meg igazán először, amikor a férje arra panaszkodott neki, hogy hangokat hall a fejében. A nő a többszöri jel után úgy döntött, hogy jobban jár, ha értesíti a rendőrséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

mandiner.hu

Újabb ütésváltás Menczer és Magyar között: „Ez lett a nagy baloldali hősből, egy reszkető kisfiú?” (VIDEÓ)

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Kiköpött te” - Megmutatta kisfiát Kulcsár Edina, rengeteg beszólást kapott

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"