Létrehozva: 2020.07.18.

„A kis hercegnőnknek sürgősen új szervekre van szüksége” – minden pillanatban az életéért küzd az 5 éves kislány

Thaliának szív- és tüdőátültetésre lenne szüksége, de még nem találtak megfelelő donort a számára.

A látszólag végtelenül hosszú várakozás után az öt éves Thalia-Beau Wright a múlt héten jogosult lett szív- és tüdőátültetésre. Bár ez azt jelenti, hogy végre részt vehet az életmentő műtéteken, de még mindig szüksége van a megfelelő donorokra.

Thalia egy úgynevezett restrikciós kardiomiopátiában szenved, ami a nagymamáját, Christine Johnsont is veszélyezteti. A betegséget néhány nappal a negyedik születésnapja előtt diagnosztizálták. A kardiomiopátia egy ritka izombetegség, ami a szívkamrát megfeszíti és kitágítja.

„Lehet, hogy napjai, hetei vagy hónapjai vannak hátra. Nem tudhatjuk. Megkaptuk a hívást, amelyre olyan sokáig vártunk. Nem tudom szavakba önteni, hogy mit jelentett a számunkra” – kezdte Christine a Mirror oldalának.

Csak három szó volt, de mindent megváltoztatott: „Thalia szerepel a listán.”

A család tisztában van azzal, hogy ez más gyermekekkel szembeni verseny, de a rászorultság órájában küzdenek Thaliáért.

„Még távol vagyunk a céltól. Szükségünk van egy egészségre szívre és tüdőre, amik nemcsak Thalia vércsoportjával kompatibilisek, hanem megközelítőleg azonos méretűek is. Thalia egy az egymillióból és ha nincs reményünk, akkor semmink nincsen” – árulta el megtörten az édesanya.

„Mindenki, aki kapcsolatba kerül vele, azt mondja, hogy van valami különleges a gyönyörű kis hercegnőnkben. Remélem még időben találunk neki megfelelő donorokat” – tette hozzá Thalia anyukája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek