Létrehozva: 2018.09.13.

A kokainkirály a diszkó parkolójában erőszakolta meg a lányt

A tettes elõször elõször elkábította áldozatát, majd így bántalmazta. Ráadásul olaszként kerül be a bûnözési statisztikákba...

Tavaly novemberben egy palermói diszkóban szórakozott egy kiskorú lány, és ott ismerkedett meg a 30 éves tunéziai származású Khemais Lausgival, akit csak “kokainkirálynak” neveztek a barátai, nem véletlenül. A hatóságok szerint a férfi ugyanis kábítószert csempészett áldozata poharába, mert a kislány az alkohol és a szer hatására bódult állapotba került.

Ezután a “kokainkirály” néhány hasonszőrű társával együtt

kivonszolta őt a diszkó parkolójába, ahol megerőszakolták, majd ott hagyták.

Nem volt egyszerű a nyomozók dolga, ezért csak most, több hónappal később került a férfi a bíróság elé.

A büntetőper még tart, mindenesetre a Voxnews megjegyzi, hogy a
tunéziai származású erőszaktevő már Olaszországban született és mivel a törvény szerint a 18. születésnapja után hivatalból járt neki az állampolgárság, így majd a bűnözési statisztikákba olasz bűnözőként fog bekerülni...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Ezen múlhat az újabb benzinárstop – közölte a KSH a régiós üzemanyagárakat

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút