KÜLFÖLD

Szerző WM

Létrehozva: 2021.01.18.

A kuvaiti emír elfogadta a kormány lemondását

Navaf el-Ahmad Ál Szabáh kuvaiti emír elfogadta Szabáh al-Hálid Ál Szabáh miniszterelnök és kormánya lemondását – jelentette hétfőn a KUNA kuvaiti hírügynökség.

A tájékoztatás szerint az új kabinet megalakításáig a kormány ügyvivői feladatokat lát el. A miniszterelnök január 13-án nyújtotta be kormánya lemondását, miután több miniszterrel, egyebek közt miniszterelnök-helyettessel és a védelmi miniszterrel is egyeztetett. A döntést a miniszterelnök az ország érdekeivel, valamint a törvényhozás és a kormány viszonyával indokolta. Az Öböl-menti monarchiában gyakoriak a kormányátalakítások.

Kuvait az egyetlen Öböl menti arab monarchia, amely választott parlamenttel rendelkezik: az egykamarás, 65 tagú nemzetgyűlés 50 tagját négy évre közvetlenül választják, a fennmaradó 15 helyet a kormány miniszterei kapják.

Az országban decemberben tartottak parlamenti választásokat, amelyen az ellenzék növelni tudta mandátumai számát. Szabáh al-Hálid Ál Szabáh ezt követően nyújtotta be a – választás után rutinszerű lépésnek számító – lemondását, ám az emír ismét őt jelölte miniszterelnöknek.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek