Létrehozva: 2020.09.03.

„A legrosszabb, amit valaha láttunk” – a rendőröket is sokkolta a látvány, ahogy rátaláltak a halott kislányra

Brutális kínokat élhetett át halála előtt a mindössze 12 éves gyermek. Szülei a felelősek a haláláért.

Georgia államban egy apát és egy anyát is letartóztattak a rendőrök, miután megölték 12 éves ártatlan lányukat.

A hatóság embereit múlt héten riasztották egy Wilkerson megyei otthonba, mert egy kislány életét vesztette. A helyszínre érkezés után a nyomozók azonnal kórházba szállították Kaitlyn Yozviakot, de már csak a halál pontos beálltát tudták megállapítani az orvosok.

„Megdöbbentem, amikor láttam, hogy ott feküdt, teljesen lebénított” – árulta el Ivey rendőrfőkapitánya, Untimothy Roby.

Az eddigi információk alapján a gyermek édesanyja, Mary Katherine Horton rendkívül gondatlanul bánt gyermekével. A kislányt kínzó fájdalmak gyötörték, ami miatt végül meghalt. A nyomozók egyelőre nem voltak hajlandóak további részletekbe bocsátkozni, csak annyit árultak el, hogy ez volt a legrosszabb, amit valaha láttak.

Mary Chandler nyomozó elárulta a CrimeOnlinenak, hogy a családnak régóta voltak már esetei a családügyi és gyermekvédelmi minisztériumnál.

Fotó: Georgiai rendőrség

„A kislány születése után, több megyében is indítottak eljárást a szülők ellen” – nyilatkozta a rendőrtiszt.Chandler nyomozó azt is hozzátette, valószínűleg a gyerek még mindig élne, ha a koronavírus miatt nem szűnik meg az iskolája.

A szülőknek másodfokon gyilkosság és gyerekbántalmazás miatt kell majd felelniük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil