Létrehozva: 2020.06.24.

A migránstaxik ismét illegális bevándorlókat hoznak

Három hónap járványügyi kihagyás után ismét kihajózott az Ocean Viking nevű civil hajó, és a Földközi-tenger középső része felé tart.

A hajó legénysége a fedélzeten tartózkodó újságíróknak azt mondta, a líbiai partok felé veszik az irányt, hogy a tengeren bajba jutott embereket vegyenek a fedélzetükre. Hozzátették, hogy a hajón szigorú egészségügyi rendszabályokat vezettek be a Covid-19 miatt, bár elmondták, hogy mióta az Orvosok határok nélkül (MSF) civil szervezet megvonta tőlük a segítséget áprilisban, nehézségeik vannak orvosi téren.

Az Sos Mediterranée francia civil szervezet hajója reggel, norvég felségjel alatt indult el Marseille-ből, és a tervek szerint csütörtökön ér az észak-afrikai ország partjainak közelébe.

Újra migránsokat taxiztat az Ocean Viking

Nicholas Romaniuk, az Ocean Viking tengeri műveleteinek koordinátora azt vetette az Európai Unió szemére, hogy nem tesz eleget a mentési kötelezettségeinek. Hozzátette: továbbra is sokan indulnak Európa felé a Földközi-tengeren. Ezt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is megerősítette: a szervezet szerint míg tavaly január elejétől május végéig 3712 ember indult Európába ezen az útvonalon, idén ugyanebben az időszakban ez a szám 8311 volt, azaz 150 százalékkal nőtt.

Romaniuk leszögezte: a járvány idején is sokan indultak útnak, tudván, hogy nincsenek a térségben civil hajók, nem igaz tehát az az állítás, miszerint az emberek csupán az ő segítségükben reménykedve szállnak hajóra.

Az Ocean Vikinget – a Sea Watch-3 nevű társával – februárban helyezték vesztegzár alá az olasz hatóságok a koronavírus-járvány miatt. A Sea Watch-3 már június elején újrakezdte tevékenységét, az utóbbi napokban pedig máris 211 menedékkérőt vett fedélzetére a líbiai partok közelében.

Június 10. óta aktív a Mare Jonio nevű hajó is, amely a hét végén kapott engedélyt, hogy kikössön Szicílián, 67 emberrel a fedélzetén.

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át