Létrehozva: 2019.12.03.

A rendőrök is csodának nevezték: két eltűntet találtak a sivatagban

Hétfőn egy 52 éves nőt találtak meg, később pedig egy férfi is előkerült, már 12 napja a sivatagban voltak.

Hétfőn találták meg egy, a gyakorlatilag lakatlan félsivatagban 12 napja eltűnt, három emberből és egy kutyából álló ausztrál társaság egyik tagját, egy 52 éves nőt, most pedig élve lett meg az egyik társa. A férfi kissé zavarodott, de alapvetően jókedvű volt az őt megmentő farmer szerint – írja a news.com.au.

„Annak, aki hisz a csodákban, azt kell mondjam, ez kész csoda” – mondta utána a kutatást irányító rendőr.

A csapat Alice Springs városából indult el túrázni autóval egy rövidebb kirándulásra, de egy folyómedren átkelve elakadtak. A hétfőn megmentett Tamra McBeath-Riley mesélte el, hogy három napig az autónál maradtak, próbálták kiszabadítani, sikertelenül. Napközben annyira meleg volt, hogy be kellett ásniuk magukat a kocsi alá, az árnyékba, éjszaka pedig az utastérben aludtak. Közben felélték minden élelmiszer-, víz- és vodkakészletüket. 3 nap után úgy döntöttek, hogy segítségért indulnak.

McBeath-Riley úgy döntött, hogy ő a kocsi közelében marad, mert úgy gondolta, hogy a kutyája nem bírná ki a hosszú gyaloglást a melegben. Két társa, egy 46 éves nő és egy 40 éves férfi együtt indult el. A terv az volt, hogy egy főútvonalat elérve keresnek segítséget.

Mint most kiderült, egy hét sivatagi bolyongás alatt, ami közben sikerült vizet találniuk, alig néhány kilométerre jutottak a kiindulópontjuktól. A férfit, Phu Trant ugyanis a kocsitól légvonalban 12 kilométerre találták meg. Mint elmesélte, egy hétig együtt gyalogoltak Claire Hockridge-dzsel, majd amikor két nappal ezelőtt elértek egy kerítésig, elváltak egymástól. A férfi követte a kerítést, a nő ott maradt. Phu Tran végül két napig gyalogolt a kerítés mentén, hogy szerencséjére belebotoljon a farmerbe, aki azonnal megitatta.

Most derült ki az is, hogy McBeath-Rileyt azért sikerült megtalálnia a helikopteres kutatócsoportnak, mert egy környékbeli autónyomokat látott a teljesen néptelen környéken, amit be is jelentett a rendőrségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre