Létrehozva: 2019.07.18.

A rendőrök is elképedtek, különleges betörőkre bukkantak az étkezdében

A "tetteseknek" komoly terveik voltak, de sajnos a hatóságok keresztülhúzták számításaikat.

Különös betörőket, két kék pingvint fogtak el Új-Zélandon. A kék pingvinek július-augusztus során keresnek párt maguknak, illetve raknak fészket, a madarak Wellington kikötőjénél is nagy számban fordulnak elő ilyenkor.

Az egyik állat életét kockáztatva kelt át egy forgalmas úton, hogy elérjen egy szusiboltot - írja az iflscience.com. A pingvint azonban észrevették, és rendőri kísérettel terelték vissza a tengerhez.

A lebukás viszont olyannyira nem rettentette el az állatot, hogy később párjával tért vissza a boltba. Az állatokat egy hűtő alatt bujkálva találták meg, valószínűleg fészket akartak kialakítani. A szakértők ezért a tengerhez közelebb elhelyeztek egy mesterséges fészket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin az iráni elnökkel tárgyalt, kitörhet az újabb háború

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA