Létrehozva: 2017.02.21.

A rendőröket kiköltöztetik a lakásukból, mert az kell a migránsoknak!

Olyan családokat is kilakoltattak már, amelyekben a rendõr apa szolgálat közben veszítette életét...

Hihetetlen dolog történt Szicília szigetén. Ha valahol, akkor Dél-Olaszországban különösen meg kell becsülni a rendőröket, mert naponta szembesülnek az Afrikából érkezők menekültek rohamaival. Ehhez képest – amint az alábbi képén is látható – a palermói önkormányzat úgy döntött, hogy tíz rendőrcsaládot kiköltöztet az általuk lakott bérlakásokból, mert kell a hely a migránsoknak.

Néhányukat máris lehetetlen helyzetbe hozták, a többiek pedig, jobb híján, az utcára mentek tüntetni. Ráadásul több olyan család is van közöttük, amelyben a rendőr családfő szolgálat közben vesztette életét. Ez különösen felháborította a közvéleményt.

Az önkormányzat egyelőre nem tárgyal velük: azt üzenték, hogy forduljanak bírósághoz... Annyit tudtak csak elérni, hogy a kilakoltatást egy-két hónapra felfüggesztették.

Az utcán tiltakozó rendőr nők bíznak a nyilvánosság erejében és azt üzenték a palermói vezetésnek, hogy már elég sok pénzhez juttatták őket a szicíliai maffia gazdag tagjainak lebuktatásával. Azon a pénzen igazán építhetnének új lakásokat...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört

KÜLFÖLD

Franciaország és Oroszország közös megemlékezést tart