Létrehozva: 2020.12.13.

A svéd törvényekből kitörlik az „anya” és „apa” kifejezéseket, mert túlságosan kirekesztőek

A szocialista-zöld svéd kormány szerint az anya nem nő, az apa nem férfi.

A svéd kormány elrendelte az ország törvénykönyveinek felülvizsgálatát annak érdekében, hogy jogszabályok megfogalmazása minden esetben gendersemleges (nemsemleges) legyen.

Asa Lindhagen svéd nemi egyenlőségért felelős miniszter abban bízik, hogy kormányrendelet következtében végre valahára száműzik az „anya” és „apa” kifejezéseket a családjogi törvényekből, ugyanis „ezek a szavak túlságosan kirekesztőek a szivárványos családokra nézve”írja a SVT Nyheter svéd állami televízió internetes kiadása.

A jelenleg is hatályos svéd családjogi törvénykönyv 1950. január 1-jén lépett hatályba. A paragrafusok megfogalmazása a hagyományos családmodellt veszi alapul. Az anya, az apa és a gyerek szavak rendszeresen szerepelnek a passzusokban. A regnáló szocialista-zöld kormány azonban ezt elfogadhatatlannak tartja, mivel Svédországban törvényes az azonos neműek házassága, valamint a meleg és leszbikus párok által történő örökbefogadás. A törvénykönyv szövegezését azért a lehető leghamarabb felülvizsgálnak és megváltoztatnák.

„A családjogi törvényt különböző módon javították és módosították az elmúlt évtizedekben, de most a jelenlegi valósághoz igazodó jogszabályokra van szükségünk. Ma a családok már másképp is kinézhetnek, mint ahogy a hatályos törvények szövege azt megköveteli, és a gyermekek is különbözőképpen születhetnek”

- fogalmazott a svéd közmédiának Asa Lindhagen, aki szerint azt is felül kéne vizsgálni, hogy a szülök elválása esetén a gyerek melyik szülőjét szeretné továbbra is annak nevezni.

Asa Lindhagen svéd nemi egyenlőségért felelős miniszter. (forrás: Facebook)

„Fontos a mai nap minden szivárványos család számára! Most hatalmasat lépünk előre a jogszabályok valósághoz való hozzáigazítása érdekében. A családok másképp is kinézhetnek, és a társadalomnak nem szabad megkülönböztetnie az embereket a nemi vagy szexuális irányultság alapján. Ilyen egyszerű”

- írta a módosítással kapcsolatban a tárcavezető politikus a Twitter-oldalán.

Fontos megjegyezni, hogy Asa Lindhagen vállaltan biszexuális és nyílt kapcsolatban él egy nővel, akivel két örökbefogadott gyermeket nevelnek. A politikus saját bevallása szerint a törvények szövegének megváltoztatásával a kormány nem csak az ő, hanem minden szivárványos szülő helyzetét megkönnyítené. Például a poliamor családok (több személy közötti intim kapcsolat egyidejű gyakorlata) jogi helyzete is tisztázódna, ahol nem kettő, hanem annál több ember vallja magát egy gyerek szülőjének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?