Létrehozva: 2020.09.28.

A Szabadság-szobornál is hatalmasabb aszteroida tart a Föld felé

Még a héten megérkezik a Föld közelébe a hatalmas égitest.

Figyelmeztetnek a Nasa kutatói, egy olyan hatalmas űrkőzetet figyeltek meg, ami nagyobb a londoni Big Bennél (96 m) és a New York-i Szabadság-szobornál (93 m) is!

A szakértők szerint az aszteroida, még ezen a héten eléri a Föld pályáját. Előreláthatólag a 2020 RJ3-ra keresztelt aszteroida október 1-jén fog elhaladni a bolygónk mellett – írja a Daily Star.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Apollo aszteroidának minősítették, ami azt jelenti, közelebb lesz a bolygónkhoz, mint a Föld körül keringő, geostacionárius pályán lévő műholdak, de biztonságosan fog elhaladni.

Sőt, ami igazán meglepő, hogy NEO megjelölést kapott, ami azt jelenti, hogy olyan üstökösről vagy aszteroidáról van szó, ami fiatal és 1,3 csillagászati egységen belül keletkezett.

A számítások alapján az űrkőzet 15,16 holdtávolságra fog elhaladni bolygónk mellett. Valamint azt is sejteni lehet, hogy 15,47 kilométer/másodperc vagy 34,605 mérföld/órával halad. Méreteit tekintve pedig 53 – 120 méter széles és 52 – 103 méter magas.

A NASA csillagászcsoportja jelenleg körülbelül 2000 aszteroidát és más Föld közeli objektumokat figyel meg, amik elhaladhatnak bolygónk mellett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat