Létrehozva: 2020.12.16.

„A válás miatt már nem kell aggódnom” – mondta a zsaruknak, miután kivégezte feleségét

Az asszony éppen eltemette édesanyját, rá pár órára a férje kivégezte.

Most született ítélet annak a férfinek az ügyében, aki két célzott lövéssel végezte ki a feleségét, miután az asszony el akarta őt hagyni.

A minnessotai Blaine-ben élő 48 éves Matthew Lynn Jansen két golyót eresztett feleségébe 2019 februárjában: egyet a testébe, egyet pedig a nyakába. A 46 éves Mary Jo a helyszínen életét vesztette.

A gyilkosság után a férfi fogta magát, tárcsázta a helyi rendőrőrsöt, kiürítette a fegyverét, majd nyugodtan bevárta a kiérkező járőröket.

„El sem hiszem, hogy megtettem” – mondta, miközben letartóztatták, majd hozzátette: „azt hiszem, a válás miatt már nem kell aggódnom”.

Mary Jo hónapokkal korábban jelentette be férjének: el akar válni. Noha egy házban éltek, egyre jobban elmérgesedett a viszonyuk. Az asszony épp azt tervezte: kiköltözik. Másnap szeretett volna távozni. A férj kegyetlen időzítését jól jellemzi, hogy órákkal a gyilkosság előtt a feleség még édesanyja temetésén vett részt.

Matthew Lynn Jansent szándékos emberölésért múlt csütörtökön 40 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték – számolt be a döntésről a CrimeOnline.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Marco Rossi megszólalt Szoboszlai Dominik jelenlegi formájáról

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Videón, ahogy féltucatnyi ukrán megadja magát, ezt nyilatkozták az orosz mesterlövészek (VIDEÓ)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja