Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.20.

A védekezés érdekében ezt a fontos dolgot kéri az európai országoktól több száz tudós

Közös nyilatkozatot adtak ki a tudósok.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezés összehangolását és egy közös európai stratégia kidolgozását sürgeti a kontinens országait vezető kormányoktól több száz tudós egy közös nyilatkozatban.

A The Lancet című orvosi folyóirat portálján és a kezdeményezés önálló honlapján – https://www.containcovid-pan.eu – megjelentetett nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy nyitott határok mellett egyetlen ország sem tudja egyedül, önállóan alacsonyan tartani a fertőzöttek számát Európában, ezért elengedhetetlen, hogy a földrész országai együtt és közös célokat kijelölve küzdjenek a járvány ellen.


MTI/AP/Pool/Jacquelyn Martin

Mint írták, a vírus terjedésére „erőteljes, összehangolt európai válasz szükséges, és világosan meghatározott célok közép- és hosszú távra”.

A legfőbb „páneurópai” célként a fertőződések számának nagymértékű csökkentését és alacsony szinten tartását kell megjelölni. Alacsony esetszám mellett több életet és munkahelyet lehet megmenteni, jobban lehet ellenőrizni a vírus terjedését és csökkenteni a járvánnyal járó gazdasági és mentális, lelki terhelést – emelték ki a kiáltványban, hozzátéve, hogy végleg szakítani kell azzal a gondolattal, hogy a természetes úton, vagyis oltás nélkül megszerzett közösségi immunitás jelenti a kiutat a járványból.

A közös európai stratégiának három fő elemet kell tartalmaznia.

Az első az új fertőződések számának csökkentése. Azt a célt kell kitűzni, hogy egymillió lakosra vetítve naponta legfeljebb tíz ember fertőződjön meg. Ezt már több európai ország teljesítette, és az egész kontinensen el lehet érni, méghozzá „legkésőbb tavaszig”. Azonban ehhez gyors és kemény intézkedéseket kell tenni, amelyeket a járvány országhatárokon átívelő ide-oda hullámzását jelentő „pingpong hatás” elkerülésére valamennyi európai országgal össze kell hangolni. Így a határok továbbra is nyitva maradhatnak.

A második elem az esetszám megtartása az egymillió főre vetített napi tízes vagy tíz alatti szinten. Ehhez továbbra is fenn kell tartani és tovább kell fejleszteni az alapvető fertőzésvédelmi megoldásokat, például a maszkviselést és a fertőzésveszéllyel járó érintkezések korlátozását. Folyamatos és célzott teszteléssel szemmel kell tartani a vírus útjait, hogy időben felismerhető legyen a fertőződések számának növekedése – fejtették ki a nyilatkozatban, amely szerint egymillió lakosonként minden nap legalább 300 koronavírus-tesztet kell elvégezni, a helyi járványkitöréseket pedig „gyors és szigorú” ellenlépésekkel, például utazási korlátozásokkal el kell fojtani.

A harmadik fő elem a hosszabb távú stratégia, egy „közös vízió” a járvány megállításáról. Ehhez a helyi adottságokból kiinduló regionális és nemzeti szintű akcióterveket kell kidolgozni és meg kell határozni az európai szintű célokat a többi között a járvány megfigyelésével, a SARS-CoV-2 ellen védettséget biztosító oltásokkal és a leginkább veszélyeztetett csoportok védelmével kapcsolatban.

„Ha Európa kormányai nem lépnek azonnal, újabb járványhullámokkal kell számolni, amelyek további egészségi, társadalmi és gazdasági károkat okoznak” – hangsúlyozták a német kezdeményezésre összeállított kiáltványban. A kezdeményezéshez Albániától Svájcig és Portugáliától Oroszországig 33 országból – köztük az Európai Unió 22 tagállamából – csatlakoztak tudósok. A közép-európai térség számos országából, így például Lengyelországból, Horvátországból és Szlovéniából is támogatták tudósok az európai kormányokhoz intézett felhívást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány