Létrehozva: 2020.08.15.

A Yale egyetem elutasítja a fehér felvételizőket, hogy kevésbé tehetséges feketéket vegyenek fel helyettük

A világ egyik legnevesebb felsőoktatási intézménye a toleráns és sokszínű egyetem szerepében szeretett volna tetszelegni, bírósági tárgyalás is lehet az ügyből.

Szerző Gaál József

Az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának jelentése szerint a Connecticut állambeli Yale Egyetem tudatosan elutasítja az olyan fehér és ázsiai-amerikai diákok felvételét, akik az eredményeik alapján tanulhatnának az intézményben, hogy a helyükre kevésbé tehetséges fekete hallgatókat vegyenek fel – írja a Daily Mail internetes kiadása.

Az illetékes hatóságok arra szólították fel az USA harmadik legrégebbi felsőoktatási intézményét, hogy azonnal változtasson a felvételi gyakorlatán, különben eljárást indítanak velük szemben.

Az igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint a Yale elleni vizsgálatot, ami két évig tartott, egy 2016-ban benyújtott panasz alapján indították el, amikor is egy fehér fiú azt állította, hogy csak a bőrszíne miatt utasították el a jelentkezését. Saját elmondása szerint maximális pontszámot ért el a felvételi teszten, mégsem vették fel a felsőoktatási intézménybe.

„A Yale egyetem minden évben elutasítja fehér és ázsiai-amerikai diákok jelentkezésének sokaságát, hogy helyettük feketéket vehessenek fel. Ez a faji alapú diszkrimináció sérti a szövetségi szintű állampolgári szabadságjogokat, tehát minden tekintetben törvénytelen. A vizsgálatunk arra a megállapításra jutott, hogy egy fehér diáknak körülbelül tízszer kisebb esélye van bejutni az egyetemre, mint egy feketének, ugyanolyan teszteredménnyel. Az amerikaiak faji és etnikai alapon történő megkülönböztetése ösztönzi a sztereotípiák és a rasszizmus kialakulását, ezért ezt a gyakorlatot azonnal meg kell szüntetni” – fogalmazott az igazságügyi minisztérium polgárjogi részlegének osztályvezetője, Eric Dreiband.

Az igazságügyi minisztérium jelentése után a Yale kategorikusan tagadta a fehérekkel szembeni negatív diszkrimináció vádját. Az egyetem szóvivője szerint a Trump-adminisztráció még azelőtt állította össze a jelentést, hogy a bekért dokumentumok mindegyikét megküldték volna nekik. Állításuk szerint a Yale csak él a legfelsőbb bíróság egyik évekkel ezelőtt hozott ítéletével, mely szerint egy felsőoktatási intézmény befolyásolhatja a felvételi versenyt azzal, ha teszteket személyre szabják a sokszínűség előmozdítása érdekében.

„Kategorikusan elutasítjuk és elsietettnek tartjuk az igazságügyi minisztérium vádjait. A jelentés miatt biztosan nem fogunk változtatni a felvételi rendszerünkön” – fogalmazott a Yale szóvivője.

Tavaly egyébként a Harvardot vádolta meg egy konzervatív hallgatói szervezet azzal, hogy a Yale Egyetemhez hasonlóan, pozitívan diszkriminálja az ázsiai-amerikai hallgatókat a felvételinél, illetve az egyetemi pályafutásuk alatt. Ebben az ügyben lefolytatott elsőfokú bírósági eljárás az a felsőoktatási intézménynek adott igazat a vádlóival szemben.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért