Létrehozva: 2018.03.03.

Agresszív migránsgyerekek miatt biztonsági őrök az iskolában

A berlini intézményben tanulók 99 százaléka már bevándorlók gyermeke. Tavaly 30 erõszakos cselekedet fûzõdött hozzájuk, ezért az iskolának nem volt más választása.

Eddig még „csak” arról olvashattunk, hogy a német szülők kiveszik a
gyermekeiket azokból a problémás iskolákból, ahova egyre több migráns gyereke jár és ahol óhatatlanul csökken az oktatás színvonala.
Arról a jelenségről a Ripost is beszámolt, hogy a muszlim tanulók napközbeni, számukra kötelező tisztálkodása, majd imája némileg
gátolja a folyamatos oktatást.

Most azonban a berlini Spreewaldban lévő általános iskola vezetősége úgy döntött, hogy

biztonsági őröket vesz fel a német iskolások és az ott dolgozó tanárok védelmében, miután az elmúlt évben több mint harminc erőszakos incidensre került sor. Abban az iskolában a tanulók 99 százaléka migráns, akik rendszeresen megtámadták mind a tanárokat, mind a gyerekeket.

Ezért aztán a biztonsági őröknek fél nyolctól délután négyig kell jelen lenniük.

Doris Unzeit, az iskola igazgatónője szerint az iskola egyre növekvő biztonsági költségei hetente már elérik 1719 eurót (azaz havonta több mint 2 millió forintot...) Szerinte, ha a “tesztfázis” sikerrel jár, a városi tanács majd kifizeti ezeket a költségeket...

Forrás: Voiceofeurope

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő