Létrehozva: 2017.12.22.

Agresszív muszlim apák miatt rettegnek a bécsi pedagógusok

Kemény állításokat tartalmaz a muszlim szülõk viselkedésérõl az a tanulmány, amelyet a Bécsi Egyetem vallástudományban jártas szakembere készített.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentés nagy része azzal foglalkozik, hogy a migráció milyen problémákat vet fel az integrációs rendszerben. Megfigyelhető például az, hogyha egy intézményben a török gyerekek vannak többségben, akkor ott a gyerekek törökül fognak egymás közt is beszélni.

Sőt, a csecsen gyerekek ilyen esetekben előbb tanulnak meg törökül, mint németül.

Ednan Aslan azt állítja, hogy az iszlamista óvodák alapításának nagy része olyan szervezetekhez köthető, amelyek a politikai iszlám alappilléreinek számítanak Ausztriában.

Apák fenyegetik a pedagógusokat

A friss tanulmány tárja elsőként a nyilvánosság elé azt a tényt is, miszerint a muszlim gyerekek szülei sokszor fenyegető stílusban lépnek fel a pedagógusokkal szemben. A konfliktus legtöbbször abból adódik, hogy az édesapák a törvények ellenére is iszlám taníttatást követelnek a gyermekeiknek. A jelentésben több konkrét esetet is említ. Egy óvónő arról számolt be, hogy egy muszlim apa egészen a metróig követte őt, majd ott halálosan meg is fenyegette.

Egy másik apuka pedig azzal zsarolta a pedagógust, hogyha nem teljesíti a követeléseit, akkor az óvónő fiát fel fogja jelenteni, hogy az zaklatta a feleségét. Egy másik óvodában arról számoltak be, hogy egy óvónő félelmében a raktárba bújt el, míg kolléganői azon gondolkodtak, hogy paprika spray-t vetnek be az erőszakos muszlim szülő ellen - írja a Kronen Zeitung.

De ezek nem számítanak kirívó esetnek, több pedagógus is mondja:

Félnek az agresszív szülőktől, akik feltehetően kivétel nélkül szalafisták.

A legtöbb óvónőt azzal vádolják, hogy idegenellenesek, holott ők csak a munkájukat végzik. Bécs alpolgármestere, a szabadságpárti Dominik Nepp szerint az iszlamista óvodák többségét radikális muszlimok irányítják. A vallási fanatizmus ilyen helyeit pedig be kell zárni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja