Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.03.

Aki azt állítja, hogy a migrációs válságnak vége, az hazudik! Íme, a számok

A stuttgarter-nachrichten nevû német internetes hírportálon megjelent, migrációt vizsgáló elemzés szerint végzetes hiba lenne hátradõlni és megnyugodni.

A szerző, Rainer Wehaus szerint valóban biztató jel, hogy az elmúlt három évben folyamatosan csökkent a Németországban menedékkérő migránsok száma. Tavaly például 16 százalékkal kevesebben érkeztek a hivatalos adatok szerint, mint egy évvel korábban. Ezeket a számokat előszeretettel veszi elő a német kormány, ha meg kell nyugtatni az embereket, hogy a migrációs válságon már túl vagyunk.

Wehaus azonban úgy látja, hogy ez a színjáték csak arról szól, hogy az egykori keletnémet tartományokban idén tartandó választásokon ne érjen el átütő eredményt a bevándorlást ellenző Alternatíva Németországért nevű párt. És akkor még a májusi Európai Parlamenti választásokat nem is említettük.

A német kormány tehát el akarja hitetni az emberekkel, hogy a folyamatos csökkenéssel elhárult a veszély: a migránsok meggondolták magukat, már elégedettek a környezetükkel, már nem vágynak jobb életre.

Az igazság azonban az, hogy tavaly még így is 162 ezer új bevándorló nyújtott be menedékkérelmet a német hatóságokhoz. Annyian, mintha tavaly Szeged összes lakója Németországba költözött volna.

A közel-keleti és afrikai migránsok nagy többsége ráadásul továbbra is hivatalos iratok nélkül érkezik Európába, korukról, származásukról számtalan esetben hazudnak. Ezt pedig érthetetlen módon a német törvények nem büntetik. A hivatalos adatok szerint pedig a migránsok kétharmada azonnal a kedvező német szociális rendszerbe kerül, és segélyekből tartják fent magukat.

Rainer Wehaus azzal zárja sorait, hogy a német kormány semmit nem tanult a múlt hibáiból. A fő probléma ugyanis biztosan nem szűnt meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány