Létrehozva: 2020.04.19.

Amerikában egyes tagállamok enyhítenek a szigorú korlátozásokon

Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a kijárási korlátozásokon – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.

Az amerikai elnök Texast, Vermontot és Montanát említette. Mint mondta, Texasban és Vermontban bizonyos üzletek már a jövő hét elején újranyitnak, míg Montanában a jövő hétvégén indul be a mérsékelt gazdasági tevékenység.

Fotó: Shutterstock

Hozzátette, hogy Ohióban, Észak-Dakotában és Idahóban május elsején kezdik meg az állam újraindításának a kormányzati ajánlás szerinti első szakaszát. Konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy több demokrata párti és republikánus kormányzóval beszélt, akik már tervezik a konkrét lépéseket a gazdaság és a hétköznapi élet újraindítására. Hangsúlyozta, hogy fokozatos és a közegészséget nem veszélyeztető lépésekről van szó.

„Továbbra is biztató jeleket látunk, hogy a járvány túljutott a csúcspontján” – szögezte le Trump.

A korábbiakhoz képest rövid sajtókonferencián Trump elmondta, hogy a szövetségi kormányzat országszerte 13 ezer, rosszul felszerelt egészségügyi intézményt lát el majd vírustesztekkel. Kiemelte, hogy elsősorban afroamerikaiak és spanyolajkúak lakta vidékeken lévő intézményekről van szó. Mint mondta, ezekben a térségekben 28 millió ember kénytelen rosszul felszerelt és rosszul ellátott egészségügyi intézményekre támaszkodni.

Újságírói felvetésre válaszolva kifejtette: amennyiben kiderülne, hogy Kína szándékosan hallgatott el információkat az új típusú koronavírus-járványról, és tudatában volt a felelősségének a világjárvány kirobbanásáért, akkor ez nem maradhat következmények nélkül. Ám arra nem tért ki, hogy konkrétan mit is ért ezen.

Közben szombaton több amerikai tagállamban folytatódtak a tüntetések a normális élet újraindításáért. Tüntettek a kormányzók házainál vagy a helyi törvényhozás épülete előtt New Hampshire-ben, Marylandben, Texasban és Indianában is.

Annapolisban – Maryland állam székhelyén – a tüntetők az autóikban maradtak és táblákat lógattak ki „A szegénység is öl” vagy „Nem fogok törvényellenes rendeleteknek engedelmeskedni” feliratokkal. A texasi Austinban a társadalmi távolságtartás szigorú előírásai miatti elégedetlenkedők vonultak a helyi törvényhozás épületéhez. Michigan központjában, Lansingben pedig már harmadik napja folyamatosan tartanak a több ezernyi embert mozgósító tüntetések. Indianapolisban azonban nemcsak az újranyitás mellett, hanem ellene is tüntettek a helyiek.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át