Létrehozva: 2020.08.27.

„Anya már a mennyországban van„ – négy gyermeke előtt esett össze holtan a nő

Hiába ment orvoshoz, a doki nem vette komolyan a panaszait...

A 40 éves brit Donna Blank mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért felkereste háziorvosát, aki antibiotikumot írt fel bakteriális fertőzésre. Az édesanya néhány nappal később holtan esett össze négy gyermeke szeme láttára.

Férje, Andrew azonnal szívmasszázst adott feleségének, de nem tudta megmenteni az életét.

„Amikor a feleségem elment, azt mondtam nekik: Anya már a mennyországban van„ – emlékszik vissza az összetört özvegy a Mirrornak. „Erősnek kell lennem a gyerekek miatt, és annak az apának lennem, akire szükségük van. Próbálok előttük erősnek mutatkozni, de amint lefekszenek aludni, kisírom a szemem. Azt kívánom, bárcsak átvehetném a helyét, és akkor a gyerekeknek nem kéne anya nélkül felnőniük.”

Az anya halálának okát egyelőre nem sikerült kideríteni, családja azonban rossz diagnózist sejt a tragédia mögött. Szerintük ugyanis amikor Donna elment orvoshoz, és szív problémákra panaszkodott, tévesen állapítottak meg mellkasi fertőzést nála, és ez vezetett a halálához.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?