Létrehozva: 2020.09.08.

„Anyu, meg fogok halni?„ – kiszagolta, hogy lánya rákos, hetekkel azelőtt, hogy diagnosztizálták a kórral

Ugyanazt a szagot érezte kislányán, mint egy rákos hölgyön, és végül beigazolódott, hogy jól érezte.

A 36 éves Sharon McAllister azt állítja, hogy hetekkel azelőtt, hogy lányát rákkal diagnosztizálták volna, kiszagolta a halálos betegséget.

Sharon 9 éves kislánynál akut limfoid leukémiát állapítottak meg az orvosok, jelenleg is küzd a betegséggel. Kemoterápiát kap, a haja kihullott, de nem adja fel a harcot.

„Azt hittem, nagyon beteg, és igazam lett. Éreztem egy olyan szagot, amelyet korábban egy rákos hölgyön éreztem, akit gondoztam. Őrületesen hangzik, de ezt az érzést, gondolatot egyszerűen nem tudtam kizárni„ - meséli a Daily Starnak az anyuka. A kislánynak mivel fájt a háta, orvosról orvosra jártak ezután, mire fény derült rá, hogy a gyermek valóban rákos.

„Megszakadt a szívem, amikor el kellett mondani neki, hogy beteg. Megrémült, és azt kérdezte: meg fogok halni? Egy idő után nem tudott már járni, és hónapokig kerekes széket kellett használnia, majd újra meg kellett tanulnia járni. Nincsenek reflexei. Volt, hogy hetekig nem tudott enni, mert a szája túlságosan fájt, tele volt gyulladásokkal. Enyhe memóriavesztése is van. A gerincén törések vannak, a csontjait is próbálják megerősíteni” – sorolja a kislány tüneteit az anya. „Hegei vannak és elvesztette a gyönyörű, hosszú haját. Mindez nagyon megviseli lelkileg. Ez a valóság, amiben most élünk.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért