Létrehozva: 2017.06.05.

Arra ébredt az anya, hogy meghalt a lánya

A manchesteri robbantás legfiatalabb áldozata a 8 éves Saffie Roussos volt - édesanyja csak most tudta meg a borzalmas hírt.

Szombaton felébresztették a kómából Lisa Roussost, aki a manchesteri robbantásban életveszélyesen megsebesült. A leylandi nő két lányával volt Ariana Grande koncertjén, ahol megsebesült, életmentő műtétet hajtottak végre, majd mesterséges kómába helyezték. A 48 éves Lisa vasárnapra került olyan állapotba, hogy már beszélni is tudtak vele a családtagjai – akik borzalmas hírt közöltek vele.

Az anya kisebbik lánya, a 8 éves Saffie ugyanis a robbantás legfiatalabb halálos áldozata volt. Az anya ezt még nem tudta, mikor elaltatták.

 

A gyászhírt az apa, Andrew mondta el feleségének. A férfi eddig nem merte gyászolni kisebbik lányát, mivel nem tudhatta, nem kell-e a feleségét is eltemetnie. Mostanra azonban, hogy Lisa esélyei ennyit javultak, végre meg merte siratni a mindig mosolygós Saffie-t.

A nagyobbik lányt, Ashlee-t egy másik kórházban kezelték, őt hamarosan hazaengedik az orvosai. Az édesanyára azonban még hosszú felépülés vár, de rokonai szerint már képes mozgatni a lábát, az eredményei biztatóak, így valószínűleg meg fog gyógyulni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl