Létrehozva: 2020.04.03.

Áttörést értek el: sikerült becsapni a koronavírust, hatékony lehet egy gyógyszer

A vírus megtévesztésével vissza tudják szorítani annak szaporodását.

Egy új módszerrel sikeresen megtévesztették az új koronavírust a svéd Karloinska Intézet és a kanadai Brit Kolumbia Egyetem kutatói. A módszerrel a tüdőbe, illetve a többi szervbe jutó vírusok számát csökkentenék le drasztikusan, így olyan emberek esetében lenne alkalmazható, akik még a betegség korai fázisában vannak. A kezelést egyelőre sejtkultúrákon és miniszerveken – organoidokon – próbálták ki, az eredményeket a Cell című tudományos folyóiratban közölték.

Fotó: Shutterstock

A kutatók egy COVID-19-cel diagnosztizált betegtől vettek szövetmintát, amiből izolálták, majd szaporították a vírust. Ezt követően a kórokozóval sejtkultúrákat fertőztek meg. A folyamat során részletekbe menően tanulmányozni tudták, hogy a SARS-CoV-2 miként kötődik a sejtekhez: a vírusnak a bejutáshoz szüksége van egy sejtfelszíni receptorra, az angiotenzin-konvertáló enzim 2-re (ACE2). Ha ez nincs, teljesen tehetetlen, és nem képes szaporodni. Hasonlóképpen működött a 2003-ban járványt kirobbantó SARS-CoV is.

Az ACE2 receptoroknak kulcsszerepük van abban, hogy a tüdő és a többi szerv megfelelően funkcionáljon, ha azonban a vírus hozzáköti magát ezekhez a fehérjékhez, az a szervek károsodásához vezet. Ezt egyértelműen kimutatták a súlyosabb COVID-19-es eseteknél.

Az organoidoknak köszönhetően az is bebizonyosodott, hogy a vírus képes bejutni a vérerekbe, valamint a vesékbe, és ott replikálni tudja önmagát.

A megfigyelés nemcsak a betegség lefolyásáról szolgáltat fontos információkat, de arról is, miért áll le több szerv működése, és miért károsodik a szív- és érrendszer a legkritikusabb állapotú betegeknél.

A nagy átverés

Felmerült a kérdés, kifejleszthető-e olyan módszer, amivel a vírus ténykedése, a sejtek megfertőződése gátolható? Ennek teszteléséhez a kutatók az ACE2 genetikailag módosított változatát, a humán rekombináns oldódó angiotenzin-konvertáló enzim 2-t (hrsACE2) vetették be.

Fotó: Pixabay

A próbálkozást siker koronázta, a hrsACE2 ezred vagy akár ötezred részére redukálta a SARS-CoV-2 vírus szaporodását a sejtkultúrákban.

A víruskoncentráció szignifikáns csökkenését az emberi őssejtekből növesztett miniatűr vesékben és vérerekben is kimutatták.

„Úgy látjuk, ez az enzimkópia, a hrsACE2 magához csalogatja a vírust, így a kórokozó a másolatokhoz fog kötődni és nem a sejtekhez – mondta Ali Mirazimi, a Karloinska Intézet kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Mirazimi szerint a vírus megtévesztésével visszafogható annak replikációja a tüdőben és a többi szervben.

Fontos megjegyezni, hogy akárcsak más gyógyszerek vagy vakcinák esetében, jelenleg itt is a kutatás kezdeti szakaszában járunk, a módszert eddig csak sejtkultúrán és organoidokon tesztelték, igaz, az eredmények reménykeltőek.

Hamarosan megkezdődnek a gyógyszeres tesztelések is: az Aperion Biologics biotechnológiai vállalat APN01 nevű készítménye a hrsACE2-n alapul, és egy előzetes tanulmány keretében kínai COVID-19-es pácienseken fogják kipróbálni. Egyúttal azt is nézni fogják, hogy a fertőzés későbbi szakaszában is hatékonyan alkalmazható-e a terápia – írta az Origo.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Elhagyta Cooky-t és gyerekeiket a felesége

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya