Létrehozva: 2019.08.30.

Az Aldi tulajdonosának felesége egy afgán migránssal kezdett új életet

A 47 éves Katja Albrecht pár évvel ezelőtt még boldog házasságban élt az Aldi-Nord 69 éves tulajdonosával, akinek a számláján a becslések szerint ötezer milliárd forintos összeg lapul. Az elképesztő luxusban élő nő mégis valami izgalomra vágyott, így végül egy afgán bevándorlóval kötötte össze az életét.

A most 31 éves Tareq S. 1996-ban érkezett szüleivel Kabulból Németországba politikai menekültként. Az afgán család egy aschaffenburgi menekültszállón élt, Tareqet pedig beíratták a közeli iskola harmadik osztályába. A fiatal bevándorló az érettségijét már Kölnben szerezte, 2008-ban pedig egy helyi lapnak büszkén mesélte, hogy a vele egykorú 150-160 bevándorló közül egy sem szerzett érettségit. A modern technika vonzotta, előbb hangmérnöki karrierről álmodott, végül aztán egy informatikai cégnél kötött ki, ami élete legnagyobb szerencséjének bizonyult. A cég ugyanis 2014-ben fontos feladatra küldte Tareqet: Az Aldi Nord milliárdos tulajdonosának, Theo Albrecht Jr.-nak az otthonában kellett kiépíteni egy új informatikai rendszert. Ekkor ismerkedett meg a milliárdos üzletember neje és az afgán bevándorló.

A családot jól ismerő bennfentes azt mesélte a Bild című német napilapnak, hogy Katja Albrecht unta a luxusfeleségek mindennapi életét. Elege volt az elszigeteltségből, a túlzott biztonságból. Kalandra vágyott. Tareq pedig éppen kapóra jött, hiszen fiatal volt, laza és barátságos. Az afgán férfi feltehetően sejtette azt is, hogy jó esélyei vannak a megbízója nejénél. Katja 2015-ben végül elhagyta férjét és összeköltözött az afgán informatikussal. Másfél évvel ezelőtt pedig meg is született az első közös gyermeküki.

Katja, Tareq és a másfél éves afgán népszokás szerint öltöztetett kisfiúk

Theo Albrecht Jr. a válás ellenére a mai napig nagyvonalúan támogatja exét. Tareq az informatikai állását félretéve a több millió eurós értékű villájuk építkezését felügyeli, ahova a pletykák szerint beköltöznek majd a férfi szülei is.

Ennek az afgán családnak bejött az élet…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Nem a tisztítószeren múlik a siker – így lesz ragyogó és csíkmentes az ablaküveg

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl