Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.04.

Az Iszlám Állam női katonája akar lenni a meztelenkedő brit sztár!

Keresztény családból származik, mégis elvakították a terroristák eszméi.

Hátrahagyná korábbi életét és az Iszlám Állam kegyetlen harcosává válna Kimberley Miners, az egyik leghíresebb brit topless modell.

A szőke, kék szemű nőről jó ideje azt pletykálják, hogy radikális nézeteket vall, és mihamarabb csatlakozni szeretne a kalifátushoz- írja a The Sun,ahol azt is megmutatják, Miners milyen, amikor kebleit mutogatja az eszmék helyett. Miners pénteken Törökországba utazott, ami a gyűjtőpontja azon európaiaknak, akik Szíriába akarnak utazni. Már kétszer járt Törökországban, habár a lapoknak tagadta, hogy titkolt kedvese egy dzsihádista volna.

A meztelen képeiről elhíresült modell előszeretettel oszt meg ISIS videókat, emiatt pedig a rendőrség már négyszer felajánlotta neki, hogy soron kívül beveszik a radikalizálódás elleni programba. Ezt annak ellenére sem vállalta el, hogy többször figyelmeztették, ha tovább folytatja, letartóztathatják. 

Miners állítja, ő nem pártolja az Iszlám Állam lefejezési módszereit, csupán azért szeretne Szíriába utazni, hogy karitatív munkával segítse a gyermekeket. Ez viszont kevéssé hihető, miután korábban beismerte, hogy a Facebookon keresztül tartja a kapcsolatot egy ISIS toborzóval, Abu al-Usamah Britanival.

A jótékonykodási szándékát az is megkérdőjelezi, hogy a múlt héten egy, a síita muzulmánok ellen tervezett merényletre buzdító képhez felettébb vidám hangulatjeleket kommentelt.

A keresztény családból származó lány 2009-ben lett ismert a brit médiában, miután utcaseprőből meztelen modellé avanzsált.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány