Létrehozva: 2019.12.22.

Az Iszlám Állam terroristái visszatértek Boszniába

Az Iszlám Állam terroristáinak egy csoportja tért vissza Boszniába, és velük együtt nők és gyerekek is – közölte a balkáni ország ügyészsége.

Az illetők ügyét a terrorizmushoz kapcsolódó bűntettek gyanújával vizsgálják, egyebek között terrorszervezethez tartozás, törvénytelen fegyveres alakulat szervezése és külföldi félkatonai csoporthoz csatlakozás miatt. Ezek közül a személyek közül egyesek nemzetközi körözés alatt állnak – közölte az ügyészség egy nyilatkozatban.

A 888.hu információi szerint a boszniai hatóságok azt nem hozták nyilvánosságra, hogy hány emberről van szó. Az ország vezetése már december elején bejelentette, hogy egy ilyen csoport visszatérésére számítanak rövidesen. Eredetileg már októberben meg kellett volna érkezniük, de Törökország szíriai katonai beavatkozása miatt ez elhalasztódott.

A boszniai törvények értelmében terroristaként kell kezelni azokat a személyeket, akik azért hagyják el az országot, hogy külföldi háborúkban harcoljanak. A bíróságokon az elmúlt pár évben 46 ilyen Szíriából vagy Irakból hazatérő személy ellen emeltek vádat hasonló bűncselekmények miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben