Létrehozva: 2016.06.29.

Az isztambuli merénylet miatt töröltek egy budapesti járatot!

Egy Isztambul és Budapest közötti délutáni járatot törölt a Turkish Airlines légitársaság, de a többi járat közlekedik a magyar fõváros és a török nagyváros között. Eközben a Turkish Airlines közleményben tájékoztatta az utasokat.

A 36 emberéletet követelő kedd esti terrortámadást követően az Atatürk légikikötő teljes területét azonnali hatállyal lezárták, a landolásra váró repülőgépeket más törökországi városokba irányították át, a többi között Ankarába, Bursába, Corluba, Izmirbe, Izmitbe, valamint az Isztambul ázsiai oldalán fekvő kisebb, Sabiha Gökcen repülőtérre.

A reggeli isztambuli járat jelentős késéssel, 7.55 helyett várhatóan 10.50-kor érkezik majd Budapestre és ennek megfelelően a 8.55-kor induló járat is csaknem 3 órás késsel, várhatóan 11.50-kor száll fel.

A Turkish Airlines a délután 16.05-kor érkező és a 17 órakor induló járatát törölte.

A török állami légitársaság, a Turkish Airlines közleményt adott ki, amely szerint a június 28. és július 5. között az isztambuli repülőteret érintő foglalással rendelkezők július 31-ig díjmentesen változtathatnak foglalásukon, akár útvonalat is változtathatnak. A cég emellett kész arra is, hogy

a lemondott utak után a jegyek árát teljes egészében visszafizesse.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl