Létrehozva: 2019.04.15.

Az utcán verte meg brutálisan német barátnőjét egy afrikai - Videó

Valaki a saját lakásából vette fel, amint egy férfi az utcán kezd ütni egy nõt. Késõbb kiderült, hogy a migráns német barátnõje volt az áldozat.

Futótűzként terjed az interneten  az a videó, amit a németországi Grossbartloffban készítettek egy lakás ablakából. A felvételen az látható, amint egy fekete férfi először veszekedni, majd verni kezd egy vele együtt sétáló nőt. Az áldozat már a videó elején sír, feltehetően tudta, mi vár rá, valószínűleg nem ez volt az első alkalom, hogy a férfi megverte. 

A helyi rendőrség megerősítette, hogy a felvétel valódi, az elkövető pedig egy számukra már más bűncselekmények elkövetése miatt ismert 42 éves férfi. Az áldozat egy 41 éves német nő, aki az elmúlt hetekben már olyan se vele, se nélküle kapcsolatban volt az agresszív bevándorlóval.

A hatóságok közlése szerint a párnak egy közös gyermeke van, akit azonban a gyámügy nevelőszülőknél helyezett el. 

A helyi sajtó információi szerint egy korábbi erőszakos cselekedet miatt a férfi ellen távolságtartási végzést adott ki a bíróság, de a felvétel tanúsága szerint ezt a gyanúsított nem tartotta be. Sokan nem értik, miért van az afrikai  férfi már megint szabadlábon. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Svédország kemény üzenetet küldött Oroszországnak: súlyos katasztrófára figyelmeztetnek

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, nem jár az 1-es villamos

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők