Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.24.

Azt hitte, feltörték a Facebookját, a telefonjára nézve jött csak az igazi meglepetés

Az idõs nõ posztjai elkezdtek maguktól törlõdni, ezért jelentette az esetet a Facebooknak.

A brit Linda Meems a hollandiai Stadskanaalban él, mióta hozzáment egy helyi férfihoz. Élete első 52 évében azonban az angliai Tutburyben lakott, és a mai napig tartja a kapcsolatot közösséggel: a település egyik Facebook-csoportjának az adminisztrátora.

A napokban épp ezzel a csoporttal kapcsolatban vett észre valami furcsát: a 69 éves nyugdíjas kertészkedés és fürdés után kezébe vette táblagépét és felment a Facebookra, ahol azt látta, hogy a csoportban rengeteg bejegyzést töröltek és a borítóképet is megváltoztatták.

A meglepő az volt, hogy úgy tűnt: a bejegyzéseket maga Linda törölte – holott ő nem emlékezett, hogy ilyesmit tett volna.

Pánikba esett, ezért felhívta a csoport létrehozóját, aki azt javasolta, hogy azonnal jelentse az esetet a Facebooknak. Így is tett: megváltoztatta a jelszavát, és jelezte, hogy egy hacker feltörhette az oldalát.

Pár perccel később viszont már megbánta mindezt, mert megtalálta a telefonját: fura zajok jöttek Bo, a hároméves dalmata-labrador keverék alól, így kiderült, hogy a kutya feküdt rá a készülékre, és addig fészkelődött, hogy fenekével átalakította a Facebook-csoport felületét.

A hét unokával rendelkező nagymama az eset után megfogadta, hogy többé nem hagyja a kutya közelében a telefonját - írja a 24.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány