Létrehozva: 2020.08.02.

„Azt hittem, csak viccel” – iszonyatos dolgot árult el barátja Madeleine feltételezett gyilkosáról

Az egyik barátjának dicsekedett el vele, hogy egyszer Portugáliában gusztustalankodott egy csapat kislány szobájában.

A kis Madeleine McCann elrablásával és meggyilkolásával vádolt Christian B. állítólag egy barátjának dicsekedett egy régebbi megdöbbentő tettével: a férfi állítása szerint egyszer Portugáliában felfigyelt egy csapat fiatal brit lányra, majd megtudta, hol szállnak meg. Az éjszaka leple alatt belopódzott a szobájukba, és maszturbálni kezdett – írja a The Sun.

„Részletesen elmondta, hogy levetkőzött a szobájuk előtt, majd belépett és heves önkielégítésbe fogott, míg a kislányok aludtak. Majd az egyikük felébredt, akkor menekülőre fogta. Az egészet poénosan adta elő, először azt hittem, csak vicc az egész, de most már úgy érzem, hogy igazat mondhatott” – mesélte a barát, aki azt is hozzátette: az eset egyébként ugyanott történt, ahol a kis Madeleine is eltűnt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el