Létrehozva: 2017.12.30.

Baj van? Rómában szigorították a biztonsági intézkedéseket

Az eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában a szilveszteri ünnepségek idejére.

Az ókori Circus Maximus romjainál, ahol szilveszterkor koncertek és előadások lesznek, fémdetektorokat állítottak fel, és átvizsgálják az érkezőket. Emellett minden hídon és jelentősebb téren rendőrök őrködnek, a belvárosba pedig tilos teherautóval behajtani.

A repülőtereken, pályaudvarokon, a metróban és a vatikáni Szent Péter téren is megerősítették a rendőri és katonai jelenlétet, és várhatóan az autópályákon, a bevásárlóközpontoknál és nagyobb szupermarketeknél is biztonsági ellenőrzésekre kell számítani.

Ezen kívül szabályozzák a bejutást a város központjában fekvő Piazza Navonán található karácsonyi és újévi vásárra, ahova legfeljebb 12 ezer embert engednek be egyszerre. Ellenőrzésekre kell számítani a Spanyol lépcsőnél és a Trevi-kútnál is, ahova várhatóan rengeteg turista látogat majd el. Több székesegyháznál is szigorított biztonsági intézkedéseket vezettek be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre