Létrehozva: 2020.08.23.

Baseball ütővel támadtak a grazi zsinagóga vezetőjére

Az ismeretlen támadó a grazi zsinagóga előtt támadt rá Elie Rosenre szombaton este. Az elkövető személye egyelőre ismeretlen, de pár nappal korábban palesztin párti feliratokat firkáltak az épületre, valamint a zsinagóga több ablakát is betörték.

A grazi zsidó közösség teljes sokkba került a támadás miatt, szerintük a második világháború befejezése óta ilyen súlyos eset nem történt. Elie Rosen egy bécsi ismerősével ment a zsinagógához szombat este, hogy az irodájából elhozzon valamit. Ekkor tűnt fel nekik egy férfi, akinek kő volt a kezében. Megkérdezték, hogy mi a terve vele, de ekkor egy baseball ütőt kapott elő, és azzal indult meg feléjük.

Elie Rosen
Fotó: JüdischeGemeindeGraz/wikipedia

A hitközség vezetőjének és kísérőjének sikerült a kocsijukba visszamenekülniük, de az elkövető elkezdte ütni az autó szélvédőjét, ami szerencsére nem tört be, csak több helyen megrepedt. A támadó akkor menekült el, amikor több járókelő is feltűnt a közelben.

Az előző napokban több támadás is érte a zsinagóga épületét. Ismeretlenek a független Palesztinát támogató szöveget festettek fel a falára, máskor pedig beton darabokkal dobták be az ablakait.

Az egyik térfigyelő kamera azt is felvette, amint az egyik esetbe a tettes az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelét mutatta a kamera felé. A grazi zsidó közösség a történtek óta félelemben él, és állításuk szerint a második világháború óta nem voltak ilyen veszélynek kitéve, mint manapság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA

KÜLFÖLD

Csődbe ment a "Zelenszkij" vodka, senki nem vette Európában

KÜLFÖLD

"Vámpírnak" öltözött fiatal nő holttestére bukkantak egy elhagyatott templomban

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban