Létrehozva: 2019.09.30.

Beismerő vallomást tett a Soros által is támogatott civil szervezet

A Sea-Watch nevű NGO szóvivője egy interjúban elismerte, hogy nem tudják ellenőrizni azokat az illegális bevándorlókat, akiket a hajóikra vesznek, majd Európába szállítanak.

Amint arról korábban a Ripost is beszámolt, Olaszországban őrizetbe vettek három migránst, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy líbiai tárborban embereket kínoztak, erőszakoltak és öltek. A legfrissebb információk szerint a kegyetlen bevándorlók június 29-én érkeztek a dél-európai országba, méghozzá a Sea-Watch 3 nevű hajóval. Nagy port kavart akkor a hajó kikötése, arra ugyanis az akkori olasz belügyminiszter, Matteo Salvini nem adott engedélyt. A német hajóskapitányt annak idején őrizetbe vették, és illegális bevándorlásban való közreműködés miatt eljárást indítottak ellene az olasz hatóságok.

Fotó: AFP

A dpa nevű német hírügynökség ezzel kapcsolatban megkereste a Sea-Watch nevű nem állami szervezetet (NGO). A Soros György által támogatott NGO szóvivője elmondta, hogy nem lehet kizárni, hogy valóban az ő hajójuk fedélzetén érkeztek Európába a migránsok, de szerintük erre konkrét bizonyítékok sincsenek. Ruben Neugebauer a következő beismerő vallomásnak felérő mondattal magyarázta a dolgot:

Nem tudjuk beazonosítani az embereket, akiket a fedélzetre veszünk, ők ugyanis iratok nélkül jönnek.

Ez lényegében azt jelenti, hogy ezek az NGO-k akár terroristák tucatjait is Európába hozhatják.

Az erőszakos migránsok ügyére is csak úgy derült fény, hogy egy későbbi hajóval Olaszországba érkezett migránsok felismerték korábbi kínzóiakat. A hatóságok pedig megpróbálták eltussolni az ügyet, először arról ugyanis az Il Giornale nevű napilap számolt be, a rendőrség pedig csak szeptember közepén erősítette meg az értesülést. Matteo Salvini volt belügyminiszter elítélte a botrányt, és bocsánatkérést vár a Sea-Watch 3 német kapitányától.

Carole Rackete hajós kapitány
Fotó: Getty

Carola Rackete nem csak törvényt sértett az engedély nélküli hajókikötéssel, de még három olyan migránst is Olaszországba fuvarozott, akiket erőszakkal, kínzással és gyilkossággal vádolnak

– mondta Salvini.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren