Létrehozva: 2019.07.19.

Bejelentették a tudósok: a Földbe csapódott a kínai űrállomás

Elvégezte feladatát a kínai ûrállomás, visszatért a Földre.

Visszatért a Föld légkörébe pénteken a Tienkung-II (Mennyei Palota-II) űrlaboratórium, melynek egyes darabjai a Csendes-óceán egy biztonságos övezetébe hullottak - derül ki a kínai űrkutatási hivatal közlésére hivatkozó kínai sajtójelentésekből.

A laboratóriumként működő űrállomás elvégezte a feladatait, és a földi irányító központ felügyelete alatt visszatért bolygónk atmoszférájába, ahol nagy része elégett, némi törmelék pedig a Csendes-óceán erre kijelölt részébe esett.

A Tienkung-II-t 2016 szeptemberében helyezték Föld körüli pályára a Góbi sivatagban található Csiucsüan kilövőállomásról indított hordozóűrhajó segítségével. A 10,4 méter magas, 3,35 méter átmérőjű, és 8,6 tonna súlyú űrlaboratórium több mint ezer napot töltött az űrben, ezzel túlteljesítve az eredetileg 2 évesre tervezett pályafutását. Küldetése során több mint 60 tudományos kísérletet és technológiai ellenőrzést végzett, egyebek mellett például négy alkalommal hajtott végre kapcsolódási manővert - legénységet szállító, illetve teherszállító űrhajókkal egyaránt -, eredményesen kipróbálva ezáltal olyan kulcsfontosságú technológiákat, mint a küldetés közbeni élettartam-támogatás, illetve a röppályán történő tankolás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl