Létrehozva: 2020.12.24.

Bejelentették: kevés lesz az útlevél és a személyi Hollandiába

December 29-étől csak negatív PCR-teszttel lehet belépni a tulipánok és szélmalmok országába.

Komoly intézkedést vezettek be Hollandiában! December 29-étől csak negatív PCR-teszttel léphet be bárki, aki a koronavírus-járvány szempontjából veszélyes övezetből érkezik. Ám miután a hágai külügyminisztérium térképén szerdán minden ország ebbe a kategóriába tartozott, ezért egyelőre az egész világra kiterjed a korlátozás – adta hírül az MTI.

Képünk illusztráció
MTI/Sóki Tamás

Az intézkedés az Európai Unión kívüli államokra vonatkozóan már december 15-e óta érvényben van, de december 29-étől minden országra vonatkozik, bármilyen közlekedési eszközt vegyenek is igénybe az utasok.

Mark Rutte holland miniszterelnök december 14-én olyan új járványügyi intézkedéseket jelentett be, amelyeknek szigorához fogható nem volt a járvány kezdete óta az országban, és ezek egyelőre január 19-éig maradnak érvényben.

A világon 78 679 912 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 730 126, a gyógyultaké 44 293 282 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 77 975 705 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 716 633, a gyógyultaké 43 971 618 volt.

A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 18 458 774 fertőzött volt eddig a napig, és 322 676-an haltak meg.

Indiában 10 099 066 fertőzöttet, 146 444 halálos áldozatot és 9 663 382 gyógyultat jegyeztek fel.

Brazíliában 7 365 517 fertőzöttről, 189 220 halálos áldozatról és 6 512 717 gyógyultról tudni.

Oroszországban 2 905 196-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 51 810-re, a felgyógyultaké pedig 2 321 362-re emelkedett.

Franciaországban 2 562 615 fertőzöttet, 62 098 halálos áldozatot és 193 192 gyógyultat regisztráltak.

Az Egyesült Királyságban 2 155 996 a fertőzöttek száma, és 69 157-en haltak meg a betegségben.

Törökországban 2 082 610 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 18 861, a gyógyultaké 1 901 307.

Olaszországban 1 991 378 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatoké 70 373-ra nőtt, és 1 322 067-en gyógyultak fel a Covid-19-ből.

Spanyolországban 1 842 289 fertőzöttet és 49 698 halálos áldozatot regisztráltak.

Németországban 1 604 129 a fertőzöttek száma, 28 909 a halottaké, 1 197 472-en meggyógyultak.

Argentínában 1 563 865 a fertőzöttek és 42 314 a halottak száma.

Kolumbiában 1 544 826 fertőzöttet és 41 174 halálos áldozatot tartanak nyilván.

Mexikóban 1 350 079 az igazolt vírusbetegek és 120 311 a halottak száma.

Lengyelországban 1 226 883 fertőzöttet regisztráltak, 26 255 -en meghaltak és 965 178-an felépültek a kórból.

Iránban 1 177 004 fertőzöttet, 54 156 halálesetet és 914 194 gyógyultat tartanak számon.

Ukrajnában 1 018 199 fertőzöttet, 17 823 halálesetet és 638 265 gyógyultat tartanak nyilván.

A Dél-afrikai Köztársaságban 954 258 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 25 657-en meghaltak, 811 372-en pedig felgyógyultak.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 95 298 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4767 halálos áldozatot és 89 104 gyógyultat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?