Létrehozva: 2020.08.10.

Bejrúti robbanás: lemond a libanoni kormány

Eddig négy miniszter nyújtotta be a lemondását.

Lemond a libanoni kormány a Bejrútban előző héten történt hatalmas robbanás miatt – jelentette be hétfőn Hamad Hasszán, az ország egészségügyi minisztere.

A politikus a délutáni kabinetülés után arról számolt be, hogy Haszan Diáb miniszterelnök hamarosan benyújtja kormánya lemondását az államfői palotában.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lépéssel „nem a felelősség elől akarnak elmenekülni”.

Vartiné Ohanian ifjúsági és sportminiszter azt közölte, hogy a megbeszélésen kollégáinak többsége támogatta a lemondást.

Bejrút, 2020. augusztus 4.
A Twitter internetes közösségi portál @tayyaraoun1 azonosítójú felhasználója által mobiltelefonnal készített kép a bejrúti kikötőben bekövetkezett robbanás pillanatáról 2020. augusztus 4-én. A jelentések szerint a detonáció következtében épületek rongálódtak meg, ablakok törtek be és mennyezetek szakadtak le. Sérültek tucatjait kellett kórházba vinni. A robbanásnak legalább tíz halottja és több száz sebesültje van.
MTI/EPA/@tayyaraoun1

A miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Diáb helyi idő szerint este televíziós beszédet intéz a lakossághoz.

Bennfentes források szerint nem sokkal korábban a pénzügyminiszter is bejelentette lemondását, ő már a kormány negyedik tagja, aki így tett az utóbbi napokban.

Hétfőre újabb tüntetéseket hívtak össze, amelyeken Michel Aún elnök, a kormány, illetve a „korrupt és alkalmatlan” politikai elit távozását követelik.

A hét végén Haszan Diáb már bejelentette, hogy előrehozott választások kiírását javasolja.

Szombat éjjel mintegy tízezer ember gyűlt össze Bejrútban, ahol a tiltakozások erőszakos zavargásba torkolltak. A demonstrációkat az hívta életre, hogy múlt kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 160 ember életét vesztette, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.

A felelőtlenség is közrejátszott a tragédiában

Később kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit annak érdekében, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek