Létrehozva: 2020.04.01.

Belehalt a koronavírusba egy 13 éves brit fiú

Négy nappal azután hunyt el, hogy kórházba került Londonban.

Egy 13 éves fiú is belehalt a koronavírus-járványba Nagy-Britanniában, ezzel valószínűleg ő eddig a legfiatalabb brit áldozat – adta hírül az AP amerikai hírügynökség kedden.

Fotó: AFP

A fiú London déli részén lakott, és múlt hét csütörtökön került a King's College Kórházba. Négy nap múlva végzett vele a kór.

A 13 éves fiúnak azt követően lett pozitív a koronavírustesztje, hogy néhány napja a fertőzés tüneteit kezdte mutatni. Édesanyja elmondása szerint nehezen kapott levegőt, ezért a közeli kórházba szállították, ahol nem sokkal később lélegeztetőgépre tették. Bár nem voltak kísérő betegségei, a vírus rendkívül megviselte a szervezetét, ezért hétfőn reggel mesterséges kómába helyezték az orvosai. A kisfiú nem élte túl a betegséget, nem sokkal később elhunyt.

A legutóbbi adatok szerint a szigetországban a decemberben Kínából kiindult járványnak már mintegy 1800 halottja és 25 150 bizonyított fertőzöttje van. A hatóságok eddig 143 ezer embert teszteltek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?