Létrehozva: 2021.04.05.

„Az élet üres nélküle„ – belehalt a halálos betegségbe a négygyermekes fiatal édesanya

Először nem gyanakodtak semmi komolyra, majd azért kellett küzdenie, hogy negyedik gyermekét még időben világra segítse.

Néhány hónappal a rákkezelése után Lizzy Evans az egész testében krónikus izomfájdalmat érzett. Az orvosok a rákkezelés által kiváltott korai menopauzának tudták be a dolgot, ám hamarosan szörnyű dolog derült ki.

A fájdalom ugyanis annyira erőssé vált a 27 éves nőnél, hogy végül mentőt hívott ki magához, és a további vizsgálatok kimutatták, hogy rákja visszatért – sőt már nem visszafordítható a dolog, nem tudnak rajta segíteni.

Ezúttal a tüdejére, a gerincére és az agyára terjedt át a rák.

Negyedik gyermekével volt terhes

A diagnózist nem sokkal azután állították fel, hogy megtudta, negyedik gyermekével várandós. A kislányt így nyolc héttel korábban kellett megszülnie, hogy a lehető leghamarabb elkezdhesse a kezelést – írja a Daily Star.

A halála előtti hetekben így nyilatkozott:

„Terhes voltam a lányommal, amikor nagyon vérezni kezdtem. Rengeteg vizsgálatot elvégeztek, és azt mondták, a méhnyakam rendellenesnek tűnik. Végül biopsziára küldtek, méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam. Ezt sikerült legyőznöm, de a pandémia miatt a rendszeres ellenőrzés elmaradt, így a rák kiújult. Pedig azt gondoltuk, megvívtuk a harcunkat és visszatérhet minden a normális kerékvágásba.„

Gyászol a család

„Az élet nem igazságos, annyira kegyetlen volt Lizzyvel! Csak 27 éves volt, az egész élet előtte állt” - mondta Lizzy édesanyja, aki nem tudja feldolgozni gyermeke halálát. „Megszakad a szívünk. Az élet üres nélküle, és soha többé nem lesz ugyanaz.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat