Létrehozva: 2021.05.24.

Bizarr: elképesztő helyről került elő egy férfi holtteste

A 39 éves, eltűntnek hitt férfire egy apa és a fia bukkant, úgy tűnik, különös baleset történt.

Egy dinoszauruszszobor belsejéből került elő egy 39 éves, eltűntnek hitt férfi holtteste Barcelonában – írta a BBC hírportálja.

A hatóságot szombaton értesítették, miután egy apa és fia furcsa szagot érzett egy dinoszaurusz papírmasé figurája körül, mely Barcelona egy külvárosa, Santa Coloma de Gramenetben állt.

Ezután az apa a sztegoszaurusz üreges lábán lévő nyíláson át megpillantotta a holttestet. A rendőrség azt mondta, a férfi eltűnését családja jelentette be, bűntényre nem gyanakszanak. Három tűzoltócsapatot hívtak a helyszínre, miután a holttestet felfedezték. A szakemberek felvágták a szobrot, hogy kiemeljék a férfi maradványait.

Helyi sajtóhírek szerint az áldozat – akinek nevét nem közölték – egy telefont próbált kiemelni, ami a szobor belsejébe esett. Ezután csúszott bele ő is, és annyira beszorulhatott, hogy nem tudott segítséget hívni.

A rendőrség nem erősítette meg a bizarr történetet, egyelőre a halottkém jelentését várják a halál okáról. A szobrot, mellyel egy régi mozit hirdettek, eltávolították a helyéről.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek