Létrehozva: 2017.09.28.

Bizarr történet: napokig éltek együtt a holttestekkel a gyerekek

A négy testvér azt hitte, édesanyjuk és párja csak alszanak, pedig a felnõttek belehaltak a drogtúladagolásba.

Az 5 és 13 év közötti fiútestvérek négy napig éltek úgy spanyolországi lakásukban, hogy közben édesanyjuk és a párja holtan feküdtek a nappaliban. A felnőttek drogtúladagolásban vesztették életüket, de a gyerekek azt hitték, csak alszanak.

 

A gyerekek reggelente felöltöztek, reggeliztek, majd elmentek az iskolába, délután pedig együtt tértek haza. Bár a legidősebbnek gyanús volt, hogy 32 éves anyjuk napokig mozdulatlanul, kihűlve fekszik, és hogy a hálóban egyre erősebb a bűz, sokáig nem szólt senkinek - ha kérdezték, azt mondta, hogy anyukája csak alszik. Végül a szomszédban élő háziurat értesítette a furcsa esetről.

A férfi azonban rögtön tudta, hogy nagy a baj, amikor belépett a lakásba: a szobákat ugyanis gyomorforgató bűz töltötte be. Mikor meglátta a holttesteket, azonnal jelentkezett a segélyhívónál.

A gyerekeket ideiglenesen állami gondozásba adták. A négy fiú közül hárman édestestvérek, az ő apjuk szeretné megszerezni a felügyeleti jogokat, míg a legkisebb édesapja a magát túladagoló férfi volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért